Én-idő, alvás

Én-idő, alvás


Miért is olyan nagyon fontos a self-care?


Nem csak a kortizol szint csökkentése végett minden nap és ezzel a regenerációhoz.

Dr Goldner sokszor említi, hogy a hozzá érkezők azt mondják "Imádom a Sajtot", "Imádom a húst", "Imádom a csokit"

Nos ő pedig erre azt mondja a családodat kell imádni, a barátaidat, a cicádat.



Az ilyen szintű függőség fizikai. Sokszor akik folyamatosan hajtanak észre se veszik, hogy ők maguk nem tudnak feltöltődni és a hiányzó boldogságot ételből, italból szerzik be mint a drogosok... (bizony). Tehát az ételhez való függőség nem csak fizikai agyi, hanem érzelmi is. Nem azt nehéz látni, hogy neked most turmixot kell enned, hanem azt hogy a másikat nem, vagy majd csak ritkán miután rendbejössz.


Azok akik nem kezdik el valódi életbeli eseményekkel feltölteni magukat azt mondják majd mindent elvett tőlük az étrend. A nap végi megnyugvást a stresszes időszak pótlékait. így nem lehet végigcsinálni. Az első naptól kezdve el kell kezdened kitalálni és minden nap dolgozni rajta, hogy te mit szeretsz csinálni. akár felhívni egy családtagot barátot telefonon, vagy testmozgást végezni, pihenni egy kicsit, sétálni egyet, játszani a cicáddal, kifestősözni, vagy megkérni a párodat, gyerekedet, hogy öleljen meg, mert nehéz napod volt.


Ez az elején munka, de utána megszokás lesz. Ez az étrend ad és ad és ad folyamatosan, csak ez tényleg egy teljes életmódváltás is. az étel ez az étrenden is tud elképesztő finom lenni, olyan turmixot csinálok mindjárt hogy csillagokat látok majd tőle

De vissza kellett löknöm az életemet a kerékvágásba. A függőségi érzelmi ételek elvétele rámutathat azokra a pontokra amit ellepleztél. Rossz munkahely, családi problémák, traumák. Dr Goldnerrel akik együtt dolgoznak mind ezeken is dolgoznak, mert több végzettsége között Dr Goldner pszichológus is, ezért ha úgy érzed nem szégyen megbeszélni ezeket valakivel.





A másik az alvás. Amikor csak lehet ne állíts ébresztőt és pihenj le akár délután is ameddig helyrejössz. És utána is szánj 8 órát arra, hogy aludj. Készítsd elő az esti rituáléval a tested arra, hogy hamarosan alludni fog. Tudni fogja hogy ha x és y történik kb ilyenkor akkor hamarosan végre allhat. Nem tudsz energikus lenni ha kialvatlan vagy. Ugyanakkor gondolj bele sokszor mondjuk hogyha valaki megfázott hogy “pihenned kell” vagy “majd kipihened”

Ez itt ugyanez, mert a tested helyreállítóba kapcsolt, aminek a legjobban úgy tudsz segíteni ha sokszor pihensz ez idő alatt pluszban.



Ezek is érdekelhetnek